Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Szavazások

Mi a véleménye szolgáltatásainkról?
 
Honnan szerzett tudomást oldalunkról?
 
Ön venni vagy eladni szeretne?
 
Ha meg akar lepődni, merészkedjen be a VIII. kerületbe!

Érdemes körülnézni a „nyóckerben”, mert kellemes meglepetésben lehet részünk – javasolta mai cikkében a Világgazdaság, mely a budapesti kerületeket vizsgálva immár eljutott a VIII. kerületbe is. A lap úgy találta, hogy ez a kerület rejti a legtöbb lehetőséget a beruházók és a lakáskeresők számára is.

A lehetőséget elsősorban az jelenti, hogy a városrész nincs „beszorítva” a közvetlen belvárosba, bőven van hely fejlesztésekre, új beruházásokra. A vásárlók számára ugyanakkor kedvező, hogy a lakásárak egyelőre alacsonyak: Belső-Józsefvárosban is jóval 300 ezer forint/négyzetméter alatt lehet lakáshoz jutni, pedig ez a magasabb presztízsű Palotanegyed. Sok még errefelé is a rosszabb állapotú, romosabb ház, de szintén nehéz értékesíteni a Rákóczi úti házak lakásait a magas zajszint miatt. Itt elsősorban irodának adják ki a nagyobb ingatlanokat, ahogy a József körúton is.

Ez a kettősség a körúton túl is megfigyelhető, habár itt a kontraszt már inkább az új építésű házak és a rossz állapotú régi épületek között mutatkozik. A legnépszerűbbek tehát errefelé az új lakások, melyekhez akár 300 ezer forint alatt is hozzájuthatunk. Vonzó lehet a befektetők számára is egy-egy terület, ugyanis itt fut majd végig a 4-es metró: a Rákóczi téren és a Köztársaság téren már épülnek az állomások, s valószínűleg emelkedni fognak a négyzetméterárak.

Image

A kerület egy sajátos része a Baross utca és az Üllői út között húzódik. Itt épülnek a Corvin sétány lakásai 22 hektáron. A lakásárak errefelé magasra kúsztak, s olykor elérik az 500 ezer forintos értéket is négyzetméterenként. Egy kicsit lejjebb ugyanakkor még megtalálható a régi Józsefváros is: az Illés utca és az Orczy út között csak a foghíjakat építik be új lakásokkal. A kontraszt talán itt válik a legélesebbé.

A lap még kiemeli a Tisztviselőtelepet, mint különlegességet, hiszen ez családi és sorházas beépítésű kertváros. Az árak persze magasak, ami ráadásul inkább csak elméleti jellegű, mivel szinte lehetetlen itt lakást, házat vásárolni. Ugyancsak érdekes rész a Kerepesdűlő, ahol a Százados úti lakótelep található távol a kerület történelmi részeitől és közel a metróhoz.

 
< Előző   Következő >

Végre egy oldal!

” Nagyon megörültem annak,hogy végre találtam egy olyan fórumot, ahol egyik tulajdonos rátalálhat a másikra. Az ingatlanközvetítők elképesztően uralják a piacot,semmi jó tapasztalatom sincs.”

B. Zsuzsanna

Ingatlanos nélkül adtam el

Kedves Krisztina!
Örömmel újságolom, hogy a mai napon aláírtuk az adásvételi szerződést a lakásomra.
Köszönöm a hirdetési lehetőséget!
A jelenleg eladni szándékozóknak üzenem, hogy közvetítők nélkül is rá lehet találni az ingatlan új gazdájára. Itt van rá az élő példa!

Köszönettel és üdvözlettel: Zsófi

Több, mint 1 milliót spóroltam!

Kedves Krisztina,
nagyon köszönjük, hogy létrehozta ezt az oldalt és segít eladni nekünk, tulajdonosoknak közvetítő nélkül ingatlanunkat. Több mint 1 millió Forintot spóroltam így. Mindenkinek csak ajánlani fogom!

Bartek Zoltán

2 hét alatt eladtam!

Budapesti 35 nm-es lakásomat egy évvel ezelőtt kezdtem el árulni. Kezdetben saját magam próbálkoztam az eladással, és mivel 2-3 hónapon keresztül nem sikerült, néhány ingatlanossal is kötöttem szerződést. Teltek-múltak a hónapok és a vevő csak nem jött. Az ingatlanirodák néha hoztak egy-egy érdeklődőt. De inkább csak "túristának" mondanám őket. Egy ajánlat érkezett is, jóval az irányár alatt. Természetesen nem fogadtam el. Kiszámoltam, hogy ezzel együtt és az ingatlanos jutalékával együtt több, mint 1,5 millió forinttal kaptam volna kevesebbet, mint szerettem volna.
1 hónappal ezelőtt találtam rá a maganszemelytol.com weboldalára. Azonnal megtetszett az ötlet és meg is rendeltem az "internet csomagot".
2 hét telt el a hirdetések kezdete óta, és már meg is talált az igazi vevő.
Ma voltunk az ügyvédnél foglalózni. A 10% foglalóval a zsebemben már elkezdhetek én is új lakás után nézni. Biztos, hogy nem veszek ingatlanostól lakást! Csakis itt fogok keresni a tulajdonosok hirdetései között!
Nagyon hálás vagyok a sok segítségért! Mindent köszönök!

Borbély Alexandra, Budapest

Thank you

Nem tudok köszönetet mondani neked elegen a segítséged egészéért. Tudtad, hogy a honlapodon találtuk azt a házat, amit venni fogunk? Azért jöttem ide, hogy tegyem a saját házamat a helyszíneden. Értékelem a szakszerűségedet és udvariasságodat! Ajánlanám a honlapodat bárkinek.

Michael Salzmann

Ingatlanos Mátrix

Kedves Krisztina!

A mai napon ismertem meg az oldalt, és nagyon tetszik. Szeretném eladni Óbudai lakásom, de most elindult a fejemben a vezérhangya, hogy lehet az én szerződéseim sem kifogásolhatatlanok, melyeket ingatlanirodákkal kötöttem. Megengedné, hogy átfaxoljam az Ön részére, és megtenné, hogy véleményezi azokat?
3 héttel ezelőtt köttettek, és még semmi jelét nem tapasztalom, hogy jönnének az érdeklődők.
(A honlapja részletes átolvasása után úgy érzem magam, mint a Mátrixban, miután Neo bevette a piros bogyót.... ;) Vagy a kéket vette be? Erre már nem emlékszem....)

Előre is nagyon köszönöm és további nagyon szép napot kívánok:
Bánsági Györgyi

Végre eladtuk!

Tisztelt Magánszemélytől.com !

Gondoltam megosztom az örömöm Önnökkel, hiszen olyan sokat segítettek nekünk! Vácott lévő házunk eladása nem volt éppen könnyű eset. Magas jelzálog és egyéb terhek is nehezítették az eladást. A vevő az Önök által feladott hirdetésre érkezett. Minden alkalommal, ha kérdéssel fordultam Önökhöz, nagyon gyorsan válaszoltak, és a válaszoknak igen nagy hasznát vettük. Talán még most is abban a hitben lennénk, hogy a mi házunk eladhatatlan! És az áralkuban is azonnal engedtünk volna, ha előtte nem olvassuk el, az Út az eladáshoz- című könyvüket.

 

 

 

 

Matyasovszky Tamás- Vác

Én is szélhámossal szerződtem!

Van egy lakásom Gazdagréten melyet 4 hónappal ezelőtt kezdtem el árulni.
Több ingatlaniroda is jelentkezett, hogy segítene.
Közülük csak egy irodával kötöttem szerződést, azt ígérték hogy egy titokzatos, új, úgynevezett Japán módszerrel 1 hónapon belül eladják a lakásom.
Azóta egyetlen ügyfelet sem hoztak. A napokban találtam rá a magaszemelyektol.Com oldalára melyet nagy érdeklődéssel olvastam.
A fórumon találtam egy érdekes hozzászólást ami elgondolkodtatott.
Kezembe vettem a szerződést amit a megbízott irodával kötöttem és megdöbbenve jöttem rá, hogy valószínűleg én is egy szélhámossal szerződtem!


Önnek hála azonnal felmondtam a megbízást! Még csak 2 napja, hogy megrendeltem Öntől az egyik csomagot és máris 3 érdeklődő van a lakásomra!
Bizom benne, hogy rövidesen már én is lakást fogok keresni.

Köszönettel: Barna Andrásné Budapest

FÓRUM HOZZÁSZÓLÁSOK- irjon Ön is


Tovább...

Balatonra néző nyaraló eladó Eladó a képen látható nyaraló. 300 méterre található a víztől, 400m-re a révfülöpi strandtól. A kisebbik kertben szőlőlugas található, a nagyobbikban szőlő, fenyő. a házban két fürdőszoba, egy nagyobb
readmore

Áron alul eladó!!! Ez egy igazi KINCS!!!
readmore

Eladó tetőteres családi ház

Tetőteres családi ház, emeleten két szobával, terasszal, fürdőszobával. A földszinten nappali, étkező, konyha, fürdőszoba van, a ház
readmore


Szombathelytől 15 Km-re levő parasztház Tégla főfalakkal tömés válaszfalakkal ház eladó víz,villany,egyedi gázfűttés,szoba,konyha étkezővel,fürdő zuhanyzóval wc-vel,+1 szoba kialakítható egyedi konvektoros fűttés ott is van,cserépkályha,kív
readmore

Családi ház Napkoron 41-es főúthoz közel 2 szoba nappalis kertes családi ház eladó! Vállalkozás működtetésére kivállóan alkalmas,esetleg 2 generáció részére is kitűnő! Autópálya 5 perc!
readmore

Rózsakert felső részén, csendes helyen e Első emeleti, 61 nm-es felújított lakás eladó. A szobák világosak, belső elrendezésük kiváló. Jó a levegő, csendes a környék! Igény esetén garázs is eladó!
readmore

Gyönyörű, fiatalos lakás eladó IX. Kerület rehabilitációs részén eladó TULAJDONOSTÓL egy déli fekvésu bruttó 70 m2, nettó 58 m2-es tetotéri, csendes, világos, belso fás udvarra nézo, amerikai konyhás, kis étkezo résszel,nagy nappal
readmore

Kelenvölgyben családiház eladó! Bővíthető, 1987-es építésű, jó állapotú, 3 szintes családi ház, 1000 m2 vagy annál nagyobb telekrésszel is kialakítható, jó fekvésű, Kelenvölgy frekventált részén, kellemes környezetben eladó!
readmore

Lakás eladó tulajdonostól

XXII. kerületben, Nagytétényben panel-programos házban magasföldszinti lakás eladó! 63 m²-es amerikai konyhás, nappali + 3 fél szob&a
readmore


 Parkos környezet, lépcsőfordulónként eg Tulajdonostól eladó, Újpesten egy 67 nm-es,2,5 szoba + gardróbos, jó állapotú, erkélyes panellakás. 1.emeleten egy 4 emeletes házban.
readmore

Eladó 2,5 szobás lakás XXII.ker. Eladó 59nm-es jó elosztású, szép panorámás lakás
readmore

VII. kerületi, II. emeleti, 2 VII. kerületi, II. emeleti, 2 szobás, felújított utcai lakás eladó. A lakás nagyon napfényes, otthonos, igazán élhető! Rezsiköltség alacsony. Vízóra és éjszakai áramos villanyóra van. Kitűnő közlekedé
readmore

zuglói napfényes otthon Kitűnő elrendezésű, 2 + fészoba + étkező + konyha + kamra, fürdőszoba, külön WC. Parkettás lakószobák, beépített szekrények az előszobában és fürdőszobában. K-Ny-i tájolás, Hármashatárhegyre néző pano
readmore

Erzsébeten piac mellett kislak

Erzsébeten, Tátra téri piac mellett, 2 emeletes tégla ház első emeletén, utcai 38nm-es egyszobás lakás tulajdonostól eladó. A l
readmore


Tulajdonostól eladó lakás, Budapest, 15. TULAJDONOSTÓL ELADÓ egy 8. emeleti, 2,5 szoba + hallos, dupla erkélyes, 72 nm-es, összkomfortos panellakás. Költözés miatt most akciós áron kínáljuk eladásra ezt a szép, dán-típusú panellakást! Mezei
readmore

95 m²-es téglaépítésű lak MAGÁNSZEMÉLYTŐL ELADÓ Budapest, II. kerület Tölgyfa utcai 3 szobás, 95 nm + 2,2 nm erkély + 3,6 nm pince tárolóval rendelkező kivál&oa
readmore

Eladó 54 m2-es lakás 9,9 MFt-ért! 8. kerület Dugonics utcában (közel a Fűvészkerthez) eladó egy 54 m2-es, 1 szoba + hallos, első emeleti, téglaépítésű társasházi lakás. Az ingatlan utcai tájolású, gázfűtéses, galériás.
readmore

Angyalföldi kényelmes kis lakás A lakás egy téglaépítésű ház 3. emeletén található, 35 nm-es, 1 szobás, jó állapotú, vízórás, gázkonvektoros fűtéssel. A lakásba belépve a kis előszobába érkezünk, jobbra a konyha, balra a fürdőszoba
readmore

Családi ház olcson Közvetlenül a tulajdonostól eladó Nyírmeggyesen a Budai Nagy Antal utcában,szintes,cirkófűtéses,66 m2-es családi ház.A tetőtér szerkezetileg kész, ,igény szerint 3 szoba kialakítható. Irányár:7.30
readmore

Kétgenerácios Családi ház Érde Érd lV. kerületben két generációs tetőtér beépítéses családi ház eladó a telek: 709 m2 A ház 193 m2 alapterületű + 34 m2 pince / garázs Központi fűtés: gáz+vegyes tüzelés, az udvaron fúrt kút ,g
readmore

Csongrád megyében eladó Nagy ház csendes faluban a fő utcán, áron alul sürgősen eladó
readmore

4 lakásos újépítésű társasház Nyíregyháza belvárosában igényesen épülő,újépítésű 4 lakásos társasházban lakások és garázsok eladók.
readmore

46 nm-es panellakás eladó Zuglóban eladó 9. emeleti 1.5 szobás 46 m2-es lakás. A ház előtt nincs másik magas épület, így egészen a budai hegyekig el lehet látni jó időben. A lakásban felújítás során az összes réteg tapéta /
readmore

Zugló, Pákozdi térnél, 50 nm Zuglóban, Pákozdi térnél, jó közlekedésnél, de csendes helyen, parkra néző ablakokkal 50 nm-es első emeleti lakás eladó. 2004-ben teljeskörűen felújítva.
readmore
Az oldalt 2008. március 01-től látogató olvasta