|
|
|
A titokzatos japán módszer- NE DŐLJ BE! |
|
Egy ismerősöm Gazdagréten árulta lakását. Több ingatlaniroda is jelentkezett, hogy segítene. Közülük csak egy irodával kötött szerződést, (annyira erőszakosak voltak, hogy azt gondolta, így hamarabb szabadul) Azt mondták, nem kizárólagos a megbízásuk, bármikor felmondható. Csak egy plusz lehetőség, az ismerősöm saját maga is eladhatja a lakást. Nincs mit veszítenie.
Azt ígérték hogy egy titokzatos, új, úgynevezett Japán módszerrel 1 hónapon belül eladják a lakást.
Annyira erőszakosak voltak, hogy a munkahelyére (kórház!) mentek be és két műtét között aláíratták a szerződést- mondván: gyorsan kell lépni, mert konkrét vevőjük van.
Három alapvető dolog, ami miatt azt gondolom, hogy ez az iroda csaló, igazi "Anti":
1. a lakást még csak meg sem nézték,
2. az irányárat meg sem próbálták közelíteni a valóságoshoz- később leírom, miért nem,
3. ketten mentek a szerződéskötésre- ez még nem is lenne baj, ha ....
... ha nem az történt volna, ami.
Az történt ugyanis, hogy az ismerősöm, orvos ember, ugye. Járatlan a jogi dolgokban. Elé tettek egy két oldalas szerződést, amit ő annak rendje, módja szerint legalább elolvasni és a saját módján értelmezni akart. Kevés ideje volt, - mint már írtam, két műtét közt került sor az aktusra,- és a két ügynök, folyamatosan szóval tartotta, hol egyik kérdezett valamit, hol a másik. Természetesen elvonták a figyelmét a szerződés szövegéről.
Megnyugtatták, hogy -mint már a telefonban is elmondták- ez nem egy kizárólagos megbízás, bármikor felmondhatja és saját maga is eladhatja az ingatlant.
És tényleg a fejlécben nagy betűkkel ott is volt, ez a megbízás nem kizárólagos.
Így hát, ismerősöm aláírta a szerződést, és megnyugodott. Végülis mit veszíthet? Az ő általa remélt irányárra rátették a jutalékot (ja!! 4,5 %+ Áfa-t) és ha tényleg eladják a titokzatos japán módszerrel egy hónapon belül még jól is járt.
Hát igen, hogy mi is ennek a módszernek a lényege az sajnos soha nem derült ki.... :(
Otthon kicsit nyugodtabb körülmények között ismerősöm újra elővette a szerződést és megmutatta feleségének is. Többszöri átolvasás után sem volt egyértelmű néhány dolog számukra, de kezdtek kicsit nyugtalankodni.
Mikor kell az irodának jutalékot fizetni? Ez állt a szerződésben:
- Amennyiben egyszerre többen is azonos ajánlatot tesznek, és a tulajdonos nem az iroda által közvetített vevőnek adja el a lakást, akkor is jogosultak a jutalékra. (teljesen mindegy hogy az egyik vevő mondjuk készpénzben fiztet 2 nap múlva, a másik meg 5 % foglalót ad, mondjuk 2 hét múlva és 3 hónap múlva fizeti ki a fennmaradó 95%-ot, amiből még lejön a 4,5%+ áfa is...)
- Amennyiben a tulajdonos felmondja a megbízást, a szerződés aláírásától számítva napi 10.000 ft kötbért köteles fizetni!
- Mivel az iroda pénzt, időt és munkát áldozott az adott ingatlan eladása érdekében, abban az esetben, ha más úton sikerül értékesíteni az ingatlant, 150.000 Ft, kötbért köteles fizetni a tulajdonos. (Alapjában véve ezt tekinthetnénk még korrektnek is ezt a kitételt, hiszen tényleg dolgoztak vele. Sajnos a végkifejlet ismeretében egyáltalán nem az! Megnyugtatnak minket, ha 3 napon belül szólunk nekik, hogy eladtuk, és elküldjük a szerződésmásolatot, nem kérik a 150.000 Ft-ot...)
- Igenám, de jön a következő pont! Amennyiben az általuk meghatározott irányár alatt adom el az ingatlant, akkor mindenképpen fizetnem kell. - és itt lesz érdekes, az amit az elején megjegyeztem, hogy meg sem próbálják felvilágosítani az ügyfelet, mennyi is a piaci ára az ingatlannak. Kimondottan jó, ha a kedves tulaj "el van szállva" az árral, így tuti, hogy pénzhez jutnak! A szerződést ráadásul kerek 1 évre kötik! Ha valaki szeretné eladni a lakását, előbb utóbb biztos, rájön, hogy ennyiért nem fog elkelni. Lejjebb viszi az árat és már fizethet is az irodának.
Ismerősöm másnap megpróbálta felhívni az irodát, hogy tisztázza az olvasottak és az elmondottak közötti különbséget. Az értékesítő rendkívűl udvariasan és gyorsan lerázta, éppen ügyfélnél van, majd később visszahívja. Ismerősöm másnap délig várt, majd ismét tárcsázott. Az ügynök nagyon elfoglalt lehetett, mert soha többé nem vette fel a telefont és nem is hívta vissza ismerősömet.
Ismerősöm próbált utána járni az irodának a neten. Beírta a keresőbe, hogy:
otthon.tv.
Ez ugyanis az iroda, amiről szó van. Meglepődve tapasztalta, hogy egy hirdető oldal jön csak be 0 információval és 3 lakással, mind fénykép nélkül. Az övé persze nincs köztük....
Mit is csináljon?
- Ha felmondja a szerződést 70.000 Ft-ot kidob az ablakon (már kerek 1 hete megbízta az irodát!)
- Ha nem foglalkozik velük, és olcsóbban adja el, akár hónapok múlva is, fizethet 150.000 Ft-ot.
- Ha ezen az áron próbálja meg eladni, örökre a nyakán marad.
Ismerősöm 3 hónappal később eladta a lakást. Nem fizetett. Az iroda perrel fenyegeti. De beszéltünk egy nagyon jó ügyvéddel, megnyugtatta, hogy miután az iroda egyszer sem mutatta az ingatlant, sőt azóta gyakorlatilag elérhetetlen, nagyon nehéz lesz bebizonyítania, hogy időt, pénzt és munkát fektetett az eladásba....
Most már tudjuk mi is az a titokzatos japán módszer.
Igy igazán könnyű pénzhez jutni!
Ne dőljünk be neki!
Bár az iroda a belvárosban van, Gazdagréten és környékén nem az ismerősöm volt az egyetlen, aki így járt, gondolom másfelé is kifejtik "áldásos" tevékenységüket.... |
|
Végre egy oldal!
” Nagyon megörültem annak,hogy végre találtam egy olyan fórumot, ahol egyik tulajdonos rátalálhat a másikra. Az ingatlanközvetítők elképesztően uralják a piacot,semmi jó tapasztalatom sincs.”
B. Zsuzsanna
Ingatlanos nélkül adtam el
Kedves Krisztina!
Örömmel újságolom, hogy a mai napon aláírtuk az adásvételi szerződést a lakásomra.
Köszönöm a hirdetési lehetőséget!
A jelenleg eladni szándékozóknak üzenem, hogy közvetítők nélkül is rá lehet találni az ingatlan új gazdájára. Itt van rá az élő példa! 
Köszönettel és üdvözlettel: Zsófi
Több, mint 1 milliót spóroltam!
Kedves Krisztina,
nagyon köszönjük, hogy létrehozta ezt az oldalt és segít eladni nekünk, tulajdonosoknak közvetítő nélkül ingatlanunkat. Több mint 1 millió Forintot spóroltam így. Mindenkinek csak ajánlani fogom!
Bartek Zoltán
2 hét alatt eladtam!
Budapesti 35 nm-es lakásomat egy évvel ezelőtt kezdtem el árulni. Kezdetben saját magam próbálkoztam az eladással, és mivel 2-3 hónapon keresztül nem sikerült, néhány ingatlanossal is kötöttem szerződést. Teltek-múltak a hónapok és a vevő csak nem jött. Az ingatlanirodák néha hoztak egy-egy érdeklődőt. De inkább csak "túristának" mondanám őket. Egy ajánlat érkezett is, jóval az irányár alatt. Természetesen nem fogadtam el. Kiszámoltam, hogy ezzel együtt és az ingatlanos jutalékával együtt több, mint 1,5 millió forinttal kaptam volna kevesebbet, mint szerettem volna.
1 hónappal ezelőtt találtam rá a maganszemelytol.com weboldalára. Azonnal megtetszett az ötlet és meg is rendeltem az "internet csomagot".
2 hét telt el a hirdetések kezdete óta, és már meg is talált az igazi vevő.
Ma voltunk az ügyvédnél foglalózni. A 10% foglalóval a zsebemben már elkezdhetek én is új lakás után nézni. Biztos, hogy nem veszek ingatlanostól lakást! Csakis itt fogok keresni a tulajdonosok hirdetései között!
Nagyon hálás vagyok a sok segítségért! Mindent köszönök!

Borbély Alexandra, Budapest
Thank you
Nem tudok köszönetet mondani neked elegen a segítséged egészéért. Tudtad, hogy a honlapodon találtuk azt a házat, amit venni fogunk? Azért jöttem ide, hogy tegyem a saját házamat a helyszíneden. Értékelem a szakszerűségedet és udvariasságodat! Ajánlanám a honlapodat bárkinek.
Michael Salzmann
Ingatlanos Mátrix
Kedves Krisztina!
A mai napon ismertem meg az oldalt, és nagyon tetszik. Szeretném eladni Óbudai lakásom, de most elindult a fejemben a vezérhangya, hogy lehet az én szerződéseim sem kifogásolhatatlanok, melyeket ingatlanirodákkal kötöttem. Megengedné, hogy átfaxoljam az Ön részére, és megtenné, hogy véleményezi azokat?
3 héttel ezelőtt köttettek, és még semmi jelét nem tapasztalom, hogy jönnének az érdeklődők.
(A honlapja részletes átolvasása után úgy érzem magam, mint a Mátrixban, miután Neo bevette a piros bogyót.... ;) Vagy a kéket vette be? Erre már nem emlékszem....)
Előre is nagyon köszönöm és további nagyon szép napot kívánok:
Bánsági Györgyi
Végre eladtuk!
Tisztelt Magánszemélytől.com !
Gondoltam megosztom az örömöm Önnökkel, hiszen olyan sokat segítettek nekünk! Vácott lévő házunk eladása nem volt éppen könnyű eset. Magas jelzálog és egyéb terhek is nehezítették az eladást. A vevő az Önök által feladott hirdetésre érkezett. Minden alkalommal, ha kérdéssel fordultam Önökhöz, nagyon gyorsan válaszoltak, és a válaszoknak igen nagy hasznát vettük. Talán még most is abban a hitben lennénk, hogy a mi házunk eladhatatlan! És az áralkuban is azonnal engedtünk volna, ha előtte nem olvassuk el, az Út az eladáshoz- című könyvüket.

Matyasovszky Tamás- Vác
Én is szélhámossal szerződtem!
Van egy lakásom Gazdagréten melyet 4 hónappal ezelőtt kezdtem el árulni.
Több ingatlaniroda is jelentkezett, hogy segítene.
Közülük csak egy irodával kötöttem szerződést, azt ígérték hogy egy titokzatos, új, úgynevezett Japán módszerrel 1 hónapon belül eladják a lakásom.
Azóta egyetlen ügyfelet sem hoztak. A napokban találtam rá a magaszemelyektol.Com oldalára melyet nagy érdeklődéssel olvastam.
A fórumon találtam egy érdekes hozzászólást ami elgondolkodtatott.
Kezembe vettem a szerződést amit a megbízott irodával kötöttem és megdöbbenve jöttem rá, hogy valószínűleg én is egy szélhámossal szerződtem!

Önnek hála azonnal felmondtam a megbízást! Még csak 2 napja, hogy megrendeltem Öntől az egyik csomagot és máris 3 érdeklődő van a lakásomra!
Bizom benne, hogy rövidesen már én is lakást fogok keresni.
Köszönettel: Barna Andrásné Budapest
|